Vizesblokk >> Szennyvízszolgáltatás >> Szennyvízelvezetés


Két tisztítómű, egy település

A beremendi szennyvíztelepeken jártunk

Beremenden az új cementgyár építésekor, a hetvenes évek elején kezdett kiépülni a csatornahálózat, s létesült a községi szennyvíztisztító. 1987-ben már közel 50%-os volt a csatornázottság, ami ma közel 100%-os.

A település nyugati oldalán elhelyezkedő tisztítómű szépen rendben tartott létesítménye azóta nem sokat változott a technológia vonatkozásában - bár alapvetően ma még ellátja a feladatát. Igaz, ehhez az itt dolgozók kemény munkájára, ötletességére van szükség. A kis ingással napi ötszáz köbméternyi szennyvíz megtisztításához azonban hamarosan felújításra lesz szükség. Más kérdés, hogy a csatorna manapság valahogy többször dugul el egyes utcákban - panaszolják a beremendi dolgozók, s téglákról, elkallódott férfi alsóneműkről tesznek néhány említést. Ki tudja miért, azt is furcsállják, hogy egyesek titokban kötnek rá a vezetékre, holott Beremenden nem kell fizetni szennyvízdíjat.

A terület vezetője Tornai Tamás és a szennyvizesek: Polgári Csaba, Valkai Sándor, Végvári Gyula, Sztojka-Holly Domonkos.



A beremendi nagyközségi telep

A Duna-Dráva Cement Kft. Beremendi Gyára és a Tenkesvíz Kft. között 2005-ben kötött megállapodás révén egy másik tisztító is üzemel Beremenden, amit ugyanaz a gárda működtet. A cement- és a mészmű szennyvizét kezelő építmény változó terhelésnek van kitéve, aminek tőle elvárhatóan eleget is tesz. A nyugalmas, úttól távol fekvő telepen csöndesen zúgnak a gépek, s az ernyős sárma hófehér virágai borítanak be mindent, mikor ott jártunk. Megy minden békében. 

 

 Beremend, DDC szennyvíztelep